Gönderen Konu: Mándoky Kongur István ( 1944 –1992)  (Okunma sayýsý 5935 defa)

0 Üye ve 1 Ziyaretçi konuyu incelemekte.

Çevrimdýţý TÜRK-KAN

  • Türkçü-Turancý
  • *****
  • Ýleti: 2182
Mándoky Kongur István ( 1944 –1992)
« : 07 Nisan 2011, 01:55:17 »
http://barthajulia.uw.hu/mandokykui.htm

Karcagi származású turkológus:
Mándoky Kongur István ( 1944 –1992)

A magyar tudományosságnak a közép-ázsiai török népek kultúrája iránti érdeklődése igen régi keletű. A keleti rokonságunkat kutatók a XVIII. század óta többen is eljutottak a Kaukázus vidékére és Belső-Ázsiába. Élményeikről  az ott élő népek szokásairól  érdekes, és a tudomány számára értékes írásokban számolnak be.  Ezeket a romantikus ihletésű utazásokat váltották fel a múlt század végén és századunk elején a tudományos célú utazások. A magyar nép kialakulásában nagy szerepet játszott hajdani törökség mai utódait sorra keresték fel a legkiválóbb turkológusaink, így Vámbéry Ármin, Szentkatolnai Bálint Gábor, Prőhle Vilmos, Kúnos Ignác,  Mészáros  Gyula és a nemzetközi turkológia  elismert személyisége Németh Gyula, aki a  kunok legközelebbi  testvérnépeinek tanulmányozását tudományos programként állította maga és tanítványai elé is.  Már egyetemi hallgató  korában  a  Nemzetközi  Közép-és Keletázsiai Társaság  Magyar Bizottságának megbízásából  a kaukázusi  kumukok és a balkárok  nyelvét tanulmányozta, majd l911-ben  az Ural és a Volga folyók  vidékén élő baskirokat és kazáni  tatárokat , csuvasokat  kereste fel.  Szellemisége irányadó volt az Alföld-kutatás, és tanítványai, főként Mándoky Kongur István, a kun nyelv kutatója  munkásságában.

A Magyarországra települt kunok nyelvemlékeinek kutatása nemcsak a hazai turkológia és a magyar nyelvészeti kutatások, hanem a török-magyar  művelődéstörténet  szempontjából is  rendkívül   fontosak.  A múlt század végén, századunk elején megindult kutatások a kun műveltség egyes részletkérdéseinek   kidolgozásában jelentős eredményeket ért el, ezért okkal  fogalmazódott meg  egy  átfogó  összefoglalás igénye.  Nem lehet véletlen az, hogy az alföldi kultúra mélyrétegeinek  kutatására olyan, a tájhoz kötődő  tudósok vállalkoztak, mint az etnográfus  Györffy István,  a turkológus  Németh  Gyula, és a mestere nyomdokába lépő, az ő  útmutatásait  követve, de eredményeit némely  tekintetben  túlhaladva Mándoky Kongur István  vállalkozott. Ahhoz, hogy átfogó képet tudjon adni  a választott szakterületéről,  nem elég csak kiváló mesterektől tanulni, és a már meglévő  hazai és nemzetközi szakirodalmat  ismerni, bizonyos mértékig  benne is kell élni  abban a kultúrában , hogy  sajátosságai tisztán kirajzolódjanak  előtte.  Mándoky  számára  a szülőföld, a  Nagykunság  szívében  lévő szülővárosa  Karcag  meghatározó közeg  volt .  1944.  február  1O-én  Mándoky  Sándor és  Kocskor  Karászi  Erzsébet gyermekeként  jött a világra.  Elemi és középiskoláit  Karcagon  végezte,  a  helybéli   Mezőgazdasági  Technikumban  tett  érettségi  vizsgát.  A középiskola első éveiben kitűnt a nyelvek iránti fogékonyságával.  Kiválóan megtanult oroszul,  de ami miatt igazán különcnek  tekintették, az a  török  nyelvek iránti  vonzalma volt.  Első török nyelvkönyvét az etnográfus Szűcs

Sándortól, a háromföld tudósától a Nagykun Múzeum  akkori igazgatójától  kapta.  Az élő nyelv tanulmányozására kiváló lehetőség volt a közeli kunmadarasi orosz laktanya, ahol a  kazak ,  kirgiz,  krími és  kazáni tatár, karacsáj katonákkal összebarátkozva jól megtanulta ezeket a török nyelveket.  A „kunsági puszták kesernyés szavú fiának”, ahogyan  kollégája, Torma  József  nevezte, ez a nyelviskola  adta az igazán jó alapot, ahonnan  egyenes  út vezetett a  budapesti  egyetemre.  Itt  Németh  Gyula professzor  kitüntető  figyelme és atyai  szeretete  irányította  a sorsát.  A mesterétől kapott útravaló meghatározó élmény volt élete végéig, jóllehet a tudományos vita a „mester és tanítvány”  kapcsolatra  is jellemző volt.  Az  Eötvös  Loránd  Tudományegyetem  tanítványa volt l963-l968  között, s mondhatni az is maradt élete végéig.  A török nyelvek , és a magyar őstörténet  ismeretét a már megidézett mesterétől , Németh  Gyulától, az oszmántörök paleográfia  és a hódoltság történetét  Fekete Lajostól  tanulta.  Ligeti  Lajos a mongol és kínai,  Czeglédi  Károly az  arab, Telegdi Zsigmond és Bodrogligeti  András  a perzsa nyelv alapjaira  tanította.  A kun nyelvemlékek kutatását már egyetemi évei alatt elkezdte s ezt a munkát folytatta  a tanulmányai befejeztével is.

Az egyetem elvégzése után az Országos Széchenyi Könyvtár, majd a Kőrösi Csoma  Társaság  munkatársa volt, mígnem l97O-től  a  Magyar Tudományos Akadémia  Belső-ázsiai Kutatócsoportjában  dolgozott.  Hitte, s ez szinte minden írásából átsütött, hogy a Kelet felől Európába érkezett magyarság  összekötő kapocs a  Kelet és Nyugat között.  A tudományos problémák  megoldása  csakis úgy  lehetséges, ha  ismerjük a nyelvi és kulturális rokonság okán érintett népek  szokásait, életét,  fejlődési irányukat és tudományos eredményeiket. Kollégái tréfásan  „kunológusnak”  nevezték, de közülük csak néhányan mondhatták el magukról, hogy a törökségi kultúra olyan széles területét látják át, amilyenen ő biztonsággal mozgott.  Hevesen vitázott, de roppant körültekintően, megfontoltan írt.

A turkológia hagyományos területein belül a honfoglalás előtti török-magyar kapcsolatok, a magyar őstörténet foglalkoztatta.  Több írása szól a  régi  török  eredetű szavaink megfejtéséről,  így  a börtü, a bütü, bír, kozma,  kapkány,  tilt,  valamint a gyón, bocsánik, bán,  bűn, gyarló, egyház, irgalom, könyörült szavak etimológiáját adta.

1965-től évente járt gyűjteni a romániai és bulgáriai Dobrudzsába, a Duna mellékén ,  Deliormán keleti részén élő tatárokhoz. Azért erre az  etnikumra esett a választása, mert  az iszlám vallástól kevéssé érintett, ám gazdag  hagyományvilággal  bíró , és a régi kun  nyelvekhez  egyik l

legközelebb álló  nyelvjárást beszélő  kipcsak néptöredéknek tartotta őket. A nyelvükkel, történetükkel és néprajzukkal való foglalkozás számtalan olyan adattal gazdagította a tudományt, amely a magyarországi kunok nyelvének, történetének és néprajzának homályos kérdéseire adhat feleletet.  Terepmunkáit a  Konstancához közeli  Karasu,  Medgidia,  Valea Neagra és Kogalniceau falvakban végezte.  Kutatásai eredményeként  született a Dobrudzsai tatár nyelvtanulmányok – Alaktani vizsgálatok és népköltési szövegek  című  egyetemi doktori disszertáció, annak okán , hogy a kun eredetű szavak etimonját  a dobrudzsai tatárok nyelvében vélte felfedezni.  Dobrudzsában, a Duna mellékén Deliormánban  élő, a Krímből  jött telepesek száma megközelítőleg  félmillió, akiknek mintegy  nyolcvan százaléka pusztai tatár. Az ő nyelvüket sorolja a kun-kipcsak dialektusok közé, míg a déli, hegyvidéki  területekről érkezett krími törökök  nyelvét  az oszmánli nyelvekhez tartozónak írja.  A disszertáció a dobrudzsai tatár nyelv leíró nyelvtanát hozza és ízelítőt ad a népköltészetből, mintegy 117  közmondást közöl. Ez a munka Mándoky hagyatékának mindmáig kiadatlan része.  A témához kapcsolódóan ugyan megjelent egy rövid  áttekintés az  Acta Orientalia  Hungaricae-ban  1968-ban, de csupán a  hangképzés sajátosságaira tér ki, s szöveggyűjteményében találóskérdéseket közöl.  A hagyatékra irányítandó figyelem biztató jelének tekinthetjük Csáki Éva cikkét, ami ugyancsak az Acta Orientaliaban jelent meg 1995-ben : szójegyzéket közöl  Mándoky kiadatlan  dobrudzsai  gyűjtéséből.  A disszertációt 1971-ben  az Eötvös Loránd  Tudományegyetemen  védte meg summa cum  laude  minősítéssel.

Dobrudzsai tanulmányútjait  Közép-ázsiai  kutatások követték. Bár az akkori politikai viszonyok nem igazán kedveztek a terephez kötődő kutatómunkának, mégis sikerült szinte évente nyelvi-néprajzi gyűjtéseket végeznie.  Lehetősége volt Baskíriában és a volgai tatárok között is kutatni. Élénken foglalkoztatta a baskír-magyar törzsnevek kérdése. A két nép rokonságának  emlékét a baskírok  eredetmondái is megőrízték,  mi szerint  egy nagy törzsük  valamikor nyugatra  költözött „ majarok”  népének  baskírföldön hátramaradt egyik  törzséből származtatja magát.  Bár számos más török népnek vannak hasonló eredetmondásai - így a krími tatároknak, kazáni tatároknak, a közép-ázsiai karakalpakoknak,  kazakoknak, a kaukázusi balkárok  egyes nemzetségeinek  törzsei szintén  magyar eredetűnek tartják magukat – míg  mások , így például  az özbegek , kirgizek,  türkmének,  anatóliai törökök  testvérként, rokon  népként tisztelnek  bennünket.  „Mégis a baskír-magyar etnikai és történelmi kapcsolatok kutatásában  a forrásadatokon túl a mesésnek  tűnő  baskír hagyományokat is komolyan kell vennünk. Hiszen a magát  magyar (majar)  származásúnak tartó  baskír törzsnek még a neve is  megegyezik a honfoglaló magyarság egyik törzsével. (…) Pauler Gyula és a későbbi kutatók ugyan megpróbálták a honfoglaló magyar Jenő, Keszi, Nyék, törzsneveket és a Gyula  nevet egyeztetni a baskír  Janay,  Nagman ,  Kesze-Tobin és Julaman törzs és nemzetségnevekkel, azonban az utóbbi egyeztetések a tüzetesebb történeti, néprajzi- és nyelvészeti  vizsgálódások során mind hibásnak  bizonyultak, lévén  a párhuzamba állított baskír  nevek részben késeiek, vagy másodlagosak,  (Julaman, Kesze) , részben pedig perzsa, arab eredetűek ( Janay,  Nagman) , így tehát semmiképpen sem  egyeztethetők az említett  honfoglaló magyar  törzsnevekkel. „ – írja Mándoky.  A baskír-magyar rokonség kérdéseit azonban  nem lehet csupán a  Jurmati és Gyarmat törzsnevek azonosságára  alapozni, mert mindkét nép történetében  nagyjelentőségű  volt a kun nép szerepe. A XIII. században számos kun törzstelepedett meg Baskírföldön, s ennek következtében a baskírok ma mind nyelvileg, mind műveltségük tekintetében a kun-kipcsak  népek közé  tartoznak.  Mándoky Kongur István a kun-baskír kapcsolatokat vizsgálva néhány kun törzsi és nemzetség névről megállapította ,  hogy mind a baskíroknál,  mind a magyar Alföldön megtalálható.  Ilyen a baskírok Kipszak (kipcsak) törzse, amely megfelelője a  nagykunsági „Kapcsag”, „Kapcsog”  családnévnek. A párhuzamos megfelelések sorát a további kutatások bővíthetik. Torma József hívja fel a figyelmet arra, hogy a törökségi helynevek  egyik szembetűnő sajátossága az, hogy  földrajzi neveik többsége személynév eredetű. Ugyanez áll a kunsági földrajzi nevekre is, amit a jövőbeli kutatásoknál figyelembe kell venni.

Mándoky a  közép-ázsiai kutatásai során felkereste a Mongóliában élő kisebbségeket . Gyűjtötte a kazakok és a tuvák nyelvét, szokásaikat,  népköltészetüket.  Szinte évente utazott néprajzi –és  nyelvjárási gyűjtésre Közép-Ázsiába.  A népköltési gyűjtésekből való szemelvényeket rendszeresen közzétette a szűkebb pátriája művészeti és irodalmi folyóíratába, a  Jászkunságba,  néha  „álnéven”  :  Bektur András  nevén jegyezve  ezeket a  szemelvényeket.  A mintegy  húsz év irodalmi termését egybeszerkesztve,  Amu-darja  széles vize  címmel  reményeink szerint hamarosan kezébe veheti a  közép-ázsiai  törökség  népköltészete iránt érdeklődő olvasó.  A kötetben a tatár, baskír, kazakföldön , és  Közép-Ázsia  más országaiban szétszóródva élő kazáni tatárok, kazakok, kumukok népdalaiból,  a Kun-Kódex  találóskérdéseiből, karacsáj, karakalpak népdalokból kapunk ízelítőt.

A kazakok és a tatárok között végzett nyelvjárási és néprajzi gyűjtés  nagyban  hozzájárult számos magyarországi  kun nyelvemlék megfejtéséhez.  Olyan jelentőségű összehasonlító anyag birtokába juttatták, amilyen csak keveseknek  adatott  meg.  A kun  nyelv magyaroszági emlékei című, 1981-ben megvédett kandidátusi  disszertáció addigi kutatásainak  fontosabb eredményeit tartalmazza,  azonban  korántsem  teljes  összefoglalója  a  hazai kun   nyelvemlékeknek.  Ennek részben  a disszertáció terjedelmi  korlátja az oka, részben pedig  az,  hogy  jónéhány  nyelvemlék esetében  még nem  tisztult le a gondolat, a dolgozat írásakor  a kun eredeztetés még nem  volt  egyértelműen  bizonyítható. A témát teljes részleteiben tárgyaló munkkát egyenlőre  nem vehetünk a  kezünkbe, de  reményeink szerint akad majd olyan  kutató , aki érdemesnek tartja  folytatni  ezt a derékbatört életutat.

Mándoky korai halála miatt a disszertáció l993-ban posztumusz kötetként jelent meg.  Rövid terjedelme ellenére is alapvető kézikönyvnek számít, ami kivívta a szakma elismerését és hamarosan bekerült a  tudományos  vérkeringésbe. Bár kollégái tréfásan „kunológusnak”   nevezték, vehemens  természete miatt olykor-olykor túlzásnak tartották állításait, azt mindnyájan elismerték, hogy igen  körültekintően megvizsgálta azt, amit végül leírt. Eredményei helytállók, gondolatébresztők.

A kun nyelv magyarországi emlékei a kun szövegemlékeink elemzését  hozza, a  kun  miatyánk  szövegvariánsait egybevetve  a  megfelelő  törökségi vonatkozásaival  rekonstruálta a  szöveget az egykori kun hangalaknak megfelelően. A kötet egészére elmondható, hogy csak azokat a szövegvariánsokat és szórványemlékeket tartalmazza, amelyek megfejtésével a korábbi kutatásokhoz képest lényegesen új eredményt  hozott.  Ilyen a kunsági  kiszámoló mondóka és néhány  szórványemléknek számító  kunsági  tájszó, úgy mint: árkány, boza, cötkény, daku, kentreg,  ontok, ákos,  bajca, barág, csollák,  daksi, kangyiga, karambél, a személynevek   közül az, Agbura,  Alacs,  Betlen,  Butak,Csőreg Kada,  Erk, Karacs,  Karakas,  Karaszon,  Köszömös,  Szokor,  Talmasz, Tekes, a  földrajzi  nevek közül  az  Atkár,  Bajandor, Csivag, Érbuga,  Katoncsa, Kocsér, Pecsene, Talla, Torta.

ándoky Kongur István 1992. augusztus  22-én  bekövetkezett halálával egy ígéretes tudósi pálya tört derékba. Utolsó útján 1992 nyarán a Dagesztáni Tudományos Akadémia meghívására érkezett Mahacskalába. Ott érte a halál. Utolsó óráiban mellettevolt kumuk  költőbarátja,  Magomedov  Badrutdin, egy nogaj kollegája, Narbek  Azsokovics,  és az ugyancsak  kumuk  jóbarát  Dzsangisi  Magomedovics.  Még  holtában is   nagy  utat tett meg.  A  dagesztáni fővárosból, Mahacskalából  a  kazakok  akkori  fővárosába, a  Tien-san  lábánál lévő  Almatyba  vitték és ott helyezték  örök nyugalomra.  A Kengszai temetőben pihen, ott,  ahol  a  kazak  kultúra  nagyjai.  A  Kazak Tudományos  Akadémia  temettette el olyan  tisztességgel  amilyet  tudós ember kevés kap.  Sírjánál gyászbeszédet mondott a Kazak Akadémia   elnöke.  Korábban  a Kirgiz Akadémia  Nyelvtudományi Intézete díszdoktorrá avatta.  Az erről szóló dokumentumot  már csak a  sírjához hozhatták el.  Temetésén  megjelentek a  közép-ázsiai  törökség  tudományos  intézeteinek  vezetői és Magyarország képviselői.

Két dolog van,  amit csak a halállal feledünk: anyánk és városunk  arca.”- írta egy isztambuli költő.  Mándoky Kongur István esetében ez sokszorosan igaz. A szülőföld iránti mély szeretet és erős kötődés  jellemezte. Egy-egy nagy útja előtt, vagy éppen onnan visszatérve mindig  hazalátogatott szeretett  városába,  Karcagra.  Ilyenkor  felkereste szülei  sírját és egy-egy jóízű  beszélgetésre  betért a  közeli barátokhoz is.  Halála után  szülővárosa  emlékművet  állíttatott neki,   Györfi  Sándor szobrászművész domborművét, amelyhez  ellátogathatnak Mándoky tisztelői. Ám az igazi emlékmű mégis az, hogy amit életében eltervezett: a Kunság és  Kazakisztán  közötti eleven kapcsolat, az a holta  után  megvalósult.  A hazánkba jövő kazak és kirgiz delegációk rendre ellátogatnak Karcagra is. Szülővárosa a Keleti örökségünk című könyvsorozat megjelentetésével tiszteleg emlékének. A sorozat eddigi kötetei bizonyítják, hogy egy kisváros is adhat az ország szellemi életének nélkülözhetetlen alapműveket.
 
Mándoky  Kongur István  fontosabb írásai

 

Néhány kun eredetű nagykunság tájszó : Nyelvtudományi Közlemények  LXXIII./1971/ 365-385.

A Hantos-széki kunok: Székesfehérvár évszázadai 2. Középkor. Székesfehérvár, 1972. 73-82.

Étymologie de deux mots hongrois, provenant de l ancien  turc.: Bibliothéca  Orintalis Hungarica XXV. 1972.391-4O3.

A kun miatyánk: Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 1973. Szolnok, 1973.117-125.

A kun nyelv: Karcag várostörténeti tanulmányok  / Nagykunsági füzetek 1 –szerk. Bellon Tibor/  Karcag, l974.35-44.

Cötkény: Magyar Nyelv. LXIX. l974.

Büyük Kumanistan ve Kücük Kumanistan Agizlarinda Kuman  Asilli Unsurlar: Türk Dili Bilimsel Kurultayinda Sunulan Bildiriler 1972. Ankara, 1975.321-329.

A kun nyelv magyarországi emlékei: Keletkutatás 1975. Budapest, 1975.149-151.

A kunok Ulas törzse és törökségi kapcsolatai: Jászkunság XXII. 1 -2. Szolnok, 1976. 54-59.

Kazáni tatár népdalok:Jászkunság XXII .  évf. Szolnok, l976. 1-2. 6O-62.

Die Etimologie eines ungarischen Plauzennamens kumanischen Ursprungs Hungaro-Turcica.   Budapest, 1976.249-254.

Mónárköd: Nyelvtudományi Közlemények LXXXV.1983.291-293.

 A kun nyelv magyarországi emlékei  Karcag, 1993.