http://barthajulia.uw.hu/mandokykui.htmKarcagi származású turkológus:
Mándoky Kongur István ( 1944 –1992)
A magyar tudományosságnak a közép-ázsiai török népek kultúrája iránti érdeklődése igen régi keletű. A keleti rokonságunkat kutatók a XVIII. század óta többen is eljutottak a Kaukázus vidékére és Belső-Ázsiába. Élményeikről az ott élő népek szokásairól érdekes, és a tudomány számára értékes írásokban számolnak be. Ezeket a romantikus ihletésű utazásokat váltották fel a múlt század végén és századunk elején a tudományos célú utazások. A magyar nép kialakulásában nagy szerepet játszott hajdani törökség mai utódait sorra keresték fel a legkiválóbb turkológusaink, így Vámbéry Ármin, Szentkatolnai Bálint Gábor, Prőhle Vilmos, Kúnos Ignác, Mészáros Gyula és a nemzetközi turkológia elismert személyisége Németh Gyula, aki a kunok legközelebbi testvérnépeinek tanulmányozását tudományos programként állította maga és tanítványai elé is. Már egyetemi hallgató korában a Nemzetközi Közép-és Keletázsiai Társaság Magyar Bizottságának megbízásából a kaukázusi kumukok és a balkárok nyelvét tanulmányozta, majd l911-ben az Ural és a Volga folyók vidékén élő baskirokat és kazáni tatárokat , csuvasokat kereste fel. Szellemisége irányadó volt az Alföld-kutatás, és tanítványai, főként Mándoky Kongur István, a kun nyelv kutatója munkásságában.
A Magyarországra települt kunok nyelvemlékeinek kutatása nemcsak a hazai turkológia és a magyar nyelvészeti kutatások, hanem a török-magyar művelődéstörténet szempontjából is rendkívül fontosak. A múlt század végén, századunk elején megindult kutatások a kun műveltség egyes részletkérdéseinek kidolgozásában jelentős eredményeket ért el, ezért okkal fogalmazódott meg egy átfogó összefoglalás igénye. Nem lehet véletlen az, hogy az alföldi kultúra mélyrétegeinek kutatására olyan, a tájhoz kötődő tudósok vállalkoztak, mint az etnográfus Györffy István, a turkológus Németh Gyula, és a mestere nyomdokába lépő, az ő útmutatásait követve, de eredményeit némely tekintetben túlhaladva Mándoky Kongur István vállalkozott. Ahhoz, hogy átfogó képet tudjon adni a választott szakterületéről, nem elég csak kiváló mesterektől tanulni, és a már meglévő hazai és nemzetközi szakirodalmat ismerni, bizonyos mértékig benne is kell élni abban a kultúrában , hogy sajátosságai tisztán kirajzolódjanak előtte. Mándoky számára a szülőföld, a Nagykunság szívében lévő szülővárosa Karcag meghatározó közeg volt . 1944. február 1O-én Mándoky Sándor és Kocskor Karászi Erzsébet gyermekeként jött a világra. Elemi és középiskoláit Karcagon végezte, a helybéli Mezőgazdasági Technikumban tett érettségi vizsgát. A középiskola első éveiben kitűnt a nyelvek iránti fogékonyságával. Kiválóan megtanult oroszul, de ami miatt igazán különcnek tekintették, az a török nyelvek iránti vonzalma volt. Első török nyelvkönyvét az etnográfus Szűcs
Sándortól, a háromföld tudósától a Nagykun Múzeum akkori igazgatójától kapta. Az élő nyelv tanulmányozására kiváló lehetőség volt a közeli kunmadarasi orosz laktanya, ahol a kazak , kirgiz, krími és kazáni tatár, karacsáj katonákkal összebarátkozva jól megtanulta ezeket a török nyelveket. A „kunsági puszták kesernyés szavú fiának”, ahogyan kollégája, Torma József nevezte, ez a nyelviskola adta az igazán jó alapot, ahonnan egyenes út vezetett a budapesti egyetemre. Itt Németh Gyula professzor kitüntető figyelme és atyai szeretete irányította a sorsát. A mesterétől kapott útravaló meghatározó élmény volt élete végéig, jóllehet a tudományos vita a „mester és tanítvány” kapcsolatra is jellemző volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanítványa volt l963-l968 között, s mondhatni az is maradt élete végéig. A török nyelvek , és a magyar őstörténet ismeretét a már megidézett mesterétől , Németh Gyulától, az oszmántörök paleográfia és a hódoltság történetét Fekete Lajostól tanulta. Ligeti Lajos a mongol és kínai, Czeglédi Károly az arab, Telegdi Zsigmond és Bodrogligeti András a perzsa nyelv alapjaira tanította. A kun nyelvemlékek kutatását már egyetemi évei alatt elkezdte s ezt a munkát folytatta a tanulmányai befejeztével is.
Az egyetem elvégzése után az Országos Széchenyi Könyvtár, majd a Kőrösi Csoma Társaság munkatársa volt, mígnem l97O-től a Magyar Tudományos Akadémia Belső-ázsiai Kutatócsoportjában dolgozott. Hitte, s ez szinte minden írásából átsütött, hogy a Kelet felől Európába érkezett magyarság összekötő kapocs a Kelet és Nyugat között. A tudományos problémák megoldása csakis úgy lehetséges, ha ismerjük a nyelvi és kulturális rokonság okán érintett népek szokásait, életét, fejlődési irányukat és tudományos eredményeiket. Kollégái tréfásan „kunológusnak” nevezték, de közülük csak néhányan mondhatták el magukról, hogy a törökségi kultúra olyan széles területét látják át, amilyenen ő biztonsággal mozgott. Hevesen vitázott, de roppant körültekintően, megfontoltan írt.
A turkológia hagyományos területein belül a honfoglalás előtti török-magyar kapcsolatok, a magyar őstörténet foglalkoztatta. Több írása szól a régi török eredetű szavaink megfejtéséről, így a börtü, a bütü, bír, kozma, kapkány, tilt, valamint a gyón, bocsánik, bán, bűn, gyarló, egyház, irgalom, könyörült szavak etimológiáját adta.
1965-től évente járt gyűjteni a romániai és bulgáriai Dobrudzsába, a Duna mellékén , Deliormán keleti részén élő tatárokhoz. Azért erre az etnikumra esett a választása, mert az iszlám vallástól kevéssé érintett, ám gazdag hagyományvilággal bíró , és a régi kun nyelvekhez egyik l
legközelebb álló nyelvjárást beszélő kipcsak néptöredéknek tartotta őket. A nyelvükkel, történetükkel és néprajzukkal való foglalkozás számtalan olyan adattal gazdagította a tudományt, amely a magyarországi kunok nyelvének, történetének és néprajzának homályos kérdéseire adhat feleletet. Terepmunkáit a Konstancához közeli Karasu, Medgidia, Valea Neagra és Kogalniceau falvakban végezte. Kutatásai eredményeként született a Dobrudzsai tatár nyelvtanulmányok – Alaktani vizsgálatok és népköltési szövegek című egyetemi doktori disszertáció, annak okán , hogy a kun eredetű szavak etimonját a dobrudzsai tatárok nyelvében vélte felfedezni. Dobrudzsában, a Duna mellékén Deliormánban élő, a Krímből jött telepesek száma megközelítőleg félmillió, akiknek mintegy nyolcvan százaléka pusztai tatár. Az ő nyelvüket sorolja a kun-kipcsak dialektusok közé, míg a déli, hegyvidéki területekről érkezett krími törökök nyelvét az oszmánli nyelvekhez tartozónak írja. A disszertáció a dobrudzsai tatár nyelv leíró nyelvtanát hozza és ízelítőt ad a népköltészetből, mintegy 117 közmondást közöl. Ez a munka Mándoky hagyatékának mindmáig kiadatlan része. A témához kapcsolódóan ugyan megjelent egy rövid áttekintés az Acta Orientalia Hungaricae-ban 1968-ban, de csupán a hangképzés sajátosságaira tér ki, s szöveggyűjteményében találóskérdéseket közöl. A hagyatékra irányítandó figyelem biztató jelének tekinthetjük Csáki Éva cikkét, ami ugyancsak az Acta Orientaliaban jelent meg 1995-ben : szójegyzéket közöl Mándoky kiadatlan dobrudzsai gyűjtéséből. A disszertációt 1971-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen védte meg summa cum laude minősítéssel.
Dobrudzsai tanulmányútjait Közép-ázsiai kutatások követték. Bár az akkori politikai viszonyok nem igazán kedveztek a terephez kötődő kutatómunkának, mégis sikerült szinte évente nyelvi-néprajzi gyűjtéseket végeznie. Lehetősége volt Baskíriában és a volgai tatárok között is kutatni. Élénken foglalkoztatta a baskír-magyar törzsnevek kérdése. A két nép rokonságának emlékét a baskírok eredetmondái is megőrízték, mi szerint egy nagy törzsük valamikor nyugatra költözött „ majarok” népének baskírföldön hátramaradt egyik törzséből származtatja magát. Bár számos más török népnek vannak hasonló eredetmondásai - így a krími tatároknak, kazáni tatároknak, a közép-ázsiai karakalpakoknak, kazakoknak, a kaukázusi balkárok egyes nemzetségeinek törzsei szintén magyar eredetűnek tartják magukat – míg mások , így például az özbegek , kirgizek, türkmének, anatóliai törökök testvérként, rokon népként tisztelnek bennünket. „Mégis a baskír-magyar etnikai és történelmi kapcsolatok kutatásában a forrásadatokon túl a mesésnek tűnő baskír hagyományokat is komolyan kell vennünk. Hiszen a magát magyar (majar) származásúnak tartó baskír törzsnek még a neve is megegyezik a honfoglaló magyarság egyik törzsével. (…) Pauler Gyula és a későbbi kutatók ugyan megpróbálták a honfoglaló magyar Jenő, Keszi, Nyék, törzsneveket és a Gyula nevet egyeztetni a baskír Janay, Nagman , Kesze-Tobin és Julaman törzs és nemzetségnevekkel, azonban az utóbbi egyeztetések a tüzetesebb történeti, néprajzi- és nyelvészeti vizsgálódások során mind hibásnak bizonyultak, lévén a párhuzamba állított baskír nevek részben késeiek, vagy másodlagosak, (Julaman, Kesze) , részben pedig perzsa, arab eredetűek ( Janay, Nagman) , így tehát semmiképpen sem egyeztethetők az említett honfoglaló magyar törzsnevekkel. „ – írja Mándoky. A baskír-magyar rokonség kérdéseit azonban nem lehet csupán a Jurmati és Gyarmat törzsnevek azonosságára alapozni, mert mindkét nép történetében nagyjelentőségű volt a kun nép szerepe. A XIII. században számos kun törzstelepedett meg Baskírföldön, s ennek következtében a baskírok ma mind nyelvileg, mind műveltségük tekintetében a kun-kipcsak népek közé tartoznak. Mándoky Kongur István a kun-baskír kapcsolatokat vizsgálva néhány kun törzsi és nemzetség névről megállapította , hogy mind a baskíroknál, mind a magyar Alföldön megtalálható. Ilyen a baskírok Kipszak (kipcsak) törzse, amely megfelelője a nagykunsági „Kapcsag”, „Kapcsog” családnévnek. A párhuzamos megfelelések sorát a további kutatások bővíthetik. Torma József hívja fel a figyelmet arra, hogy a törökségi helynevek egyik szembetűnő sajátossága az, hogy földrajzi neveik többsége személynév eredetű. Ugyanez áll a kunsági földrajzi nevekre is, amit a jövőbeli kutatásoknál figyelembe kell venni.
Mándoky a közép-ázsiai kutatásai során felkereste a Mongóliában élő kisebbségeket . Gyűjtötte a kazakok és a tuvák nyelvét, szokásaikat, népköltészetüket. Szinte évente utazott néprajzi –és nyelvjárási gyűjtésre Közép-Ázsiába. A népköltési gyűjtésekből való szemelvényeket rendszeresen közzétette a szűkebb pátriája művészeti és irodalmi folyóíratába, a Jászkunságba, néha „álnéven” : Bektur András nevén jegyezve ezeket a szemelvényeket. A mintegy húsz év irodalmi termését egybeszerkesztve, Amu-darja széles vize címmel reményeink szerint hamarosan kezébe veheti a közép-ázsiai törökség népköltészete iránt érdeklődő olvasó. A kötetben a tatár, baskír, kazakföldön , és Közép-Ázsia más országaiban szétszóródva élő kazáni tatárok, kazakok, kumukok népdalaiból, a Kun-Kódex találóskérdéseiből, karacsáj, karakalpak népdalokból kapunk ízelítőt.
A kazakok és a tatárok között végzett nyelvjárási és néprajzi gyűjtés nagyban hozzájárult számos magyarországi kun nyelvemlék megfejtéséhez. Olyan jelentőségű összehasonlító anyag birtokába juttatták, amilyen csak keveseknek adatott meg. A kun nyelv magyaroszági emlékei című, 1981-ben megvédett kandidátusi disszertáció addigi kutatásainak fontosabb eredményeit tartalmazza, azonban korántsem teljes összefoglalója a hazai kun nyelvemlékeknek. Ennek részben a disszertáció terjedelmi korlátja az oka, részben pedig az, hogy jónéhány nyelvemlék esetében még nem tisztult le a gondolat, a dolgozat írásakor a kun eredeztetés még nem volt egyértelműen bizonyítható. A témát teljes részleteiben tárgyaló munkkát egyenlőre nem vehetünk a kezünkbe, de reményeink szerint akad majd olyan kutató , aki érdemesnek tartja folytatni ezt a derékbatört életutat.
Mándoky korai halála miatt a disszertáció l993-ban posztumusz kötetként jelent meg. Rövid terjedelme ellenére is alapvető kézikönyvnek számít, ami kivívta a szakma elismerését és hamarosan bekerült a tudományos vérkeringésbe. Bár kollégái tréfásan „kunológusnak” nevezték, vehemens természete miatt olykor-olykor túlzásnak tartották állításait, azt mindnyájan elismerték, hogy igen körültekintően megvizsgálta azt, amit végül leírt. Eredményei helytállók, gondolatébresztők.
A kun nyelv magyarországi emlékei a kun szövegemlékeink elemzését hozza, a kun miatyánk szövegvariánsait egybevetve a megfelelő törökségi vonatkozásaival rekonstruálta a szöveget az egykori kun hangalaknak megfelelően. A kötet egészére elmondható, hogy csak azokat a szövegvariánsokat és szórványemlékeket tartalmazza, amelyek megfejtésével a korábbi kutatásokhoz képest lényegesen új eredményt hozott. Ilyen a kunsági kiszámoló mondóka és néhány szórványemléknek számító kunsági tájszó, úgy mint: árkány, boza, cötkény, daku, kentreg, ontok, ákos, bajca, barág, csollák, daksi, kangyiga, karambél, a személynevek közül az, Agbura, Alacs, Betlen, Butak,Csőreg Kada, Erk, Karacs, Karakas, Karaszon, Köszömös, Szokor, Talmasz, Tekes, a földrajzi nevek közül az Atkár, Bajandor, Csivag, Érbuga, Katoncsa, Kocsér, Pecsene, Talla, Torta.
ándoky Kongur István 1992. augusztus 22-én bekövetkezett halálával egy ígéretes tudósi pálya tört derékba. Utolsó útján 1992 nyarán a Dagesztáni Tudományos Akadémia meghívására érkezett Mahacskalába. Ott érte a halál. Utolsó óráiban mellettevolt kumuk költőbarátja, Magomedov Badrutdin, egy nogaj kollegája, Narbek Azsokovics, és az ugyancsak kumuk jóbarát Dzsangisi Magomedovics. Még holtában is nagy utat tett meg. A dagesztáni fővárosból, Mahacskalából a kazakok akkori fővárosába, a Tien-san lábánál lévő Almatyba vitték és ott helyezték örök nyugalomra. A Kengszai temetőben pihen, ott, ahol a kazak kultúra nagyjai. A Kazak Tudományos Akadémia temettette el olyan tisztességgel amilyet tudós ember kevés kap. Sírjánál gyászbeszédet mondott a Kazak Akadémia elnöke. Korábban a Kirgiz Akadémia Nyelvtudományi Intézete díszdoktorrá avatta. Az erről szóló dokumentumot már csak a sírjához hozhatták el. Temetésén megjelentek a közép-ázsiai törökség tudományos intézeteinek vezetői és Magyarország képviselői.
Két dolog van, amit csak a halállal feledünk: anyánk és városunk arca.”- írta egy isztambuli költő. Mándoky Kongur István esetében ez sokszorosan igaz. A szülőföld iránti mély szeretet és erős kötődés jellemezte. Egy-egy nagy útja előtt, vagy éppen onnan visszatérve mindig hazalátogatott szeretett városába, Karcagra. Ilyenkor felkereste szülei sírját és egy-egy jóízű beszélgetésre betért a közeli barátokhoz is. Halála után szülővárosa emlékművet állíttatott neki, Györfi Sándor szobrászművész domborművét, amelyhez ellátogathatnak Mándoky tisztelői. Ám az igazi emlékmű mégis az, hogy amit életében eltervezett: a Kunság és Kazakisztán közötti eleven kapcsolat, az a holta után megvalósult. A hazánkba jövő kazak és kirgiz delegációk rendre ellátogatnak Karcagra is. Szülővárosa a Keleti örökségünk című könyvsorozat megjelentetésével tiszteleg emlékének. A sorozat eddigi kötetei bizonyítják, hogy egy kisváros is adhat az ország szellemi életének nélkülözhetetlen alapműveket.
Mándoky Kongur István fontosabb írásai
Néhány kun eredetű nagykunság tájszó : Nyelvtudományi Közlemények LXXIII./1971/ 365-385.
A Hantos-széki kunok: Székesfehérvár évszázadai 2. Középkor. Székesfehérvár, 1972. 73-82.
Étymologie de deux mots hongrois, provenant de l ancien turc.: Bibliothéca Orintalis Hungarica XXV. 1972.391-4O3.
A kun miatyánk: Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 1973. Szolnok, 1973.117-125.
A kun nyelv: Karcag várostörténeti tanulmányok / Nagykunsági füzetek 1 –szerk. Bellon Tibor/ Karcag, l974.35-44.
Cötkény: Magyar Nyelv. LXIX. l974.
Büyük Kumanistan ve Kücük Kumanistan Agizlarinda Kuman Asilli Unsurlar: Türk Dili Bilimsel Kurultayinda Sunulan Bildiriler 1972. Ankara, 1975.321-329.
A kun nyelv magyarországi emlékei: Keletkutatás 1975. Budapest, 1975.149-151.
A kunok Ulas törzse és törökségi kapcsolatai: Jászkunság XXII. 1 -2. Szolnok, 1976. 54-59.
Kazáni tatár népdalok:Jászkunság XXII . évf. Szolnok, l976. 1-2. 6O-62.
Die Etimologie eines ungarischen Plauzennamens kumanischen Ursprungs Hungaro-Turcica. Budapest, 1976.249-254.
Mónárköd: Nyelvtudományi Közlemények LXXXV.1983.291-293.
A kun nyelv magyarországi emlékei Karcag, 1993.
Kayýtlý
23 EKÝM 2023'DE, ELÝM BÝR TRAFÝK KAZASI SONUCU, UÇMAĐA VARDI.
ŢÝMDÝ; TANRI DAĐINDA, ATALAR YURDUNDA, ATSIZ ATA MAKAMINDA, BAŢBUĐLAR OTAĐINDA, ERÝNÇ ÝÇERÝSÝNDE!
